2012. március 30., péntek

Lila alapon apró virágok

Ezt a mintát tegnap reggel fél 6-kor készítettem :))) Nem azért, mert annyira elvetemült vagyok, hanem, mert 6-kor kellett volna csak felkelnem, de 5-kor már nem bírtam visszaaludni. Amúgy is lila felsőt akartam felvenni tegnap, és még a sárgásszöld volt a körmömön, úgyhogy legalább volt időm rá, hogy ezt megcsináljam. Eredetileg csak lilára akartam festeni, aztán még volt időm a díszítésre is, úgyhogy körömnyomdával készültek a virágok. Mivel csak 1 db virág volt a sablonon, így minden darab virágot egyesével nyomdáztam rá. De szerintem nagyon cuki lett a végeredmény, ezt a módszert nem utoljára alkalmaztam! Nagyon nagyon naaaagyon rá vagyok most kattanva a virágos körmökre!





Tetszenek nektek a virágos körmök? Szívesen várok ötleteket, milyet csináljak még! (kép is jöhet!)

2012. március 28., szerda

Ne CSAK húsvétra vegyél nyuszit!

Most egy kicsit rendhagyó bejegyzés következik, őszintén szólva ennek most semmi köze nem lesz a blog alaptémájához, de ha csak egy ember is elgondolkodik rajta, és ha csak egyetlen egy valakit vissza tudok ezzel tartani attól, hogy húsvéti nyulat vegyen meggondolatlanul, akkor már volt értelme!

Már párszor említettem, hogy közeledik a húsvét, és hangot adtam az örömömnek, hogy mennyi aranyos nyuszis holmit lehet ilyenkor kapni mindenfelé. Viszont, mint lelkiismeretes nyuszigazdinak ilyenkor azért fáj a szívem azok miatt az élő nyuszik miatt, akiket az állatkereskedésekbe zsúfolnak.
Nemcsak iszonyú pici helyen nyomorítanak össze egy rakás kisnyuszit, néhány napja olyan piciket is láttam, amelyek még egész biztosan nem voltak 6 hetesek sem, márpedig ilyen fiatalon nem túl előnyös elválasztani az anyjától, talán túl sem éli szegény :( Arról nem is beszélve, hogy az emberek képesek ezeket a kis drágaságokat megvásárolni a gyerekeiknek, aztán pár hét után nem tudnak velük mit kezdeni. Bele se szeretnék gondolni, mi lesz ezeknek a kis állatoknak a sorsa az ünnep után.


Gondoltam rá, hogy írok erről egy hosszabb bejegyzést, de aztán találtam egy cikket, ami tökéletesen leír mindent erről a témáról. Engedélyt kaptam rá, hogy bemásoljam ide a cikket.
A cikk forrása a törpenyúl oldal. Azon belül is maga a cikk ITT található. A képekkel én színesítettem kicsit a cikket, a képen Artúr nyuszink látható :)

HÚSVÉT ÉS A NYUSZIK

Sokan szeretnének nyuszit tartani: főleg Húsvét környékén divat kisnyulat vásárolni/ajándékozni.

Nem is lenne ezzel különösebben baj, ha figyelembe vesszük, hogy a nyúl nem egy eldobható tárgy, hanem egy élő és érző lény, akinek megvannak a saját testi/lelki igényei és viszonylag hosszú ideig él

Ne CSAK Húsvétra vegyél nyuszit!


A következőkben a Húsvét vs. Nyúl témában olvashattok pár szót, amit érdemes megfontolni, mielőtt húsvétra vagy egyáltalán bármikor nyuszit vásárolnátok!


Közeledik a Húsvét: a laikusok számára főleg ilyenkor kerülnek képbe a nyuszik, veszik őket ész nélkül ajándékba, árulják őket aluljárókban, piacokon, csomagtartóból stb.




A szaporítók is ilyenkor lendülnek igazán akcióba és erre az időszakra időzítik a kisnyulak születését. (Ha nem sikerül pontosan időzíteni és az ünnep miatt esetleg kicsit korábban kell elválasztani őket az anyjuktól, mint amit egészségesen túlélhetnének – hat hetes kor –, az sem gond, megteszik, csak elmenjen a szaporulat, meglegyen a haszon.)


A megnövekedő kereslet miatt az állatkereskedések is feltöltik Húsvét előtt a „kisnyuszi-készletet”, gyakran elképesztően kicsi helyre zsúfolva be a kisnyulakat, melegben, megfelelő élelem nélkül, egymás hegyén-hátán, a helyhiány miatt gyakran más állatokkal keverten.

Lehet (sőt tény), hogy aranyosan néz ki több tucat teniszlabdányi kisnyuszi egy kupacban, de ez a tartási/tárolási körülmény messze nem ideális számukra!




Sajnos az állatkereskedések többsége nem foglalkozik azzal, hogy az eladásig is biztosítsa a kisállatok kifogástalan, szakszerű és kényelmes tartását. Itt is a profit a lényeg: minél kisebb költséggel a maximális hasznot kihozni a termékből (A jelenség nem csak nyulakra érvényes, de ilyenkor ez az állatfaj kerül az érdeklődés középpontjába, ezért sajnos ők látják a legnagyobb kárát a felelőtlen gondolkodásnak és nemtörődöm állattartási felfogásnak: szegények alaposan ráfáztak azzal, hogy szaporaságuk miatt a húsvét/tavasz/kikelet hagyományokkal kapcsolatba kerültek…).

Senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy nyuszit vásároljon magának (SŐT!), de mindenki vegyen figyelembe néhány dolgot, mielőtt megteszi ezt!

A nyúl élő és érző lény, ami megfelelő ellátást, gondoskodást igényel!



Egy nyuszi várható „élettartama” jó tartási körülmények mellett akár 10-12 év is lehet (ami azért ritka), de 6-8 éves korral minimum kalkulálhatunk.

Aki nem gondolkodik hosszú távra, ne vegyen nyulat!

Az anyagi oldalt nézve: Nem csak pár napig, hétig, a húsvéti ünnepek alatt kell gondoskodni egy nyusziról, hanem viszonylag hosszú élete végéig, ami – ha csak a táplálékára fordított anyagiakat, a rendszeres orvosi kezeléseket, oltásokat stb. nézzük – sokszorosan meg fogja haladni a beszerzési árat! (Bár egy kutya/macska tartási költségeinél azért kedvezőbb egy nyúlé, mivel a tápláléka jóval olcsóbb.)




A mentális oldalt nézve: A nyúl is egy érzelmekkel teli, társaságkedvelő élőlény, nem lehet tárgyként kezelni! Bizony foglalkozni kell vele, hogy a megfelelő, igényeit kielégítő szociális kapcsolatokat megkapja tőlünk.


Persze mi is jól járunk, ha foglalkozunk vele, mert sok szeretet tud adni egy ilyen kis szőrös lény és nagyon jóleső érzés, ha egy finom meleg bundás nyuszit kényeztethet az ember (és viszont).


Aki nyuszit szeretne vásárolni, az első lépésben gondolja át, hogy képes-e megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiknek meg kell felelnie ehhez a „feladathoz”: biztosított-e számára a megfelelő anyagi, időbeli, gondolkodásmódbeli (!) háttér ahhoz, hogy hosszútávra társként magához vegyen egy nyuszit.

Ha a válasza igen, és úgy dönt, hogy egy nyuszi lenne számára az ideális társállat, akkor következő lépésben TÁJÉKOZÓDJON: Olvasson utána, mik a nyúl igényei, milyen környezetben érzi jól magát, milyen feltételeket kell biztosítani neki ahhoz, hogy egészségesen és boldogan élje az életét.


Ha ezek után is úgy érzi, hogy megfelelő gazdája lenne egy nyuszinak, akkor a kis szőrös beszerzése előtt a tartásához szükséges tárgyakat, eszközöket, élelmet vegye meg és csak ezek után fogadja magához a kis bundást! (Szándékosan nem írtam csak azt, hogy vásárolja meg, mert sok örökbefogadást váró megunt, felelőtlen „gazdák” által eltaszított nyuszi közül is választhatunk, akiket gyakran ingyen, ajándékba vehetünk magunkhoz.)



A legtöbben sajnos ma is úgy gondolnak a nyúlra, mint „az a buta, büdös állat, amelyik ott ül a saját mocskában a kis ketrecben, nem csinál semmit, csak eszik és piszkít addig, amíg le nem vágják a húsáért”… Ez a téves felfogás azokból az időkből maradt fent, amikor a nyúl csak és kizárólag a húsáért/szőréért képviselt értéket a tartók számára, akik a minimális anyagi ráfordítással akarták kihozni a legtöbbet ebből a szőrös kis állatból.


Remélem, hogy ezek az idők már elmúltak és jelenleg már tartunk ott, hogy a nyuszik nem csak nyersanyagként, hanem társállatként, a család apraja-nagyja barátjaként is jelen vannak a köztudatban. (Sajnos mind a mai napig gyakran látunk/tapasztalunk ennek ellentmondó példákat…)



A nyúl nem büdös, épp ellenkezőleg: a bundájára kifejezetten kényes, pedáns állat, aki képes naponta több órát eltölteni a szőrzetének karbantartásával. Az ürülékének és vizeletének természetesen van szaga, bár a száraz nyúlbogyó gyakorlatilag szagtalan pl. egy macskakakihoz képest.





Ha a ketrece, alomtálcája rendszeresen takarítva van, akkor szinte szagtalan, így lakásban nyugodtan tartható. Előny, hogy szobatisztává nevelhető (ezt megkönnyíti, hogy ösztöneitől vezérelve magától egy helyre jár kis- és nagydolgát végezni). Abban az esetben tehát, ha a nyúl vagy környezete büdös, leggyakrabban a gazdában és a takarítás elmulasztásában keresendő a hiba…



A nyuszik alapvetően egészséges állatok, de vannak számukra végzetes betegségek (pl. RHD, mixomatózis), melyeket elkaphatnak (szerencsére létezik védőoltás ellenük). Ezen betegségek ellen érdemes rendszeresen beoltatni őket.

Az ismételt orvosi kontrollvizsgálat a nyulak esetében is elengedhetetlen beruházás. Minden leendő nyúltulaj számoljon rendszeres és alkalmi orvosi kiadásokra is. Ha esetleg megbetegszik a nyuszi – akárcsak más állat vagy ember esetében – a kezelés költsége nem jelentéktelen összeg!
















Gyakran kérdezik tőlünk, hogy milyen nyulat válasszanak? Sajnos mindig érvényes arany igazságot nem tudunk mondani erre a kérdésre, mivel minden nyúl egyéniség, minden környezet, gazda-nyúl kapcsolat más.



Amit mindenkinek tanácsolhatunk: a leendő nyúltulajdonos olyan helyről válasszon magának nyuszit, ami megbízható, leinformálható.

Felejtsük el a húsvét környékén a piacokon, aluljárókban megjelenő kosárból áruló „Olcsón adom kedveském, törpe nyuszi, ekkora marad!” kategóriájú árusokat!



Érdemes tenyésztőtől beszerezni a nyuszit, aki nem csak eladni akarja az állatot, hanem az is a szeme előtt lebeg, hogy a gazdi ne csalódjon az „áruban”.

A tenyésztő felelősséget vállal a minőségre, tanácsokat ad a nyuszihoz, figyelembe veszi a gazda és a nyúl életmódját/kapcsolatát, ezzel segítve a legelső lépésektől a leendő nyúltartót. (Fogadjuk meg a tenyésztő tanácsait! Mivel ismeri az eladott nyuszik alaptermészetét, igényeit, nem fog olyan tanácsot adni, ami nem hasznos!)

Ne keverjük össze a tenyésztőt a szaporítóval, akinek az egyedüli szempontja a profit: ha valamely tenyészetet felkeresve azt halljuk, hogy húsvétra nem adnak el nyulat, ott szinte biztos, hogy lelkiismeretes tenyésztővel van dolgunk, szemben a szaporítóval, aki húsvétra nyúldömpinggel készül, hogy kielégítse a megnövekedő keresletet.


A tenyészetekből származó állatokra garanciát vállalnak, és ügyelnek arra, hogy csak olyan állatok kerüljenek a tenyésztésbe, amelyek nem betegek, nincs rejtett genetikai hibájuk.

A szaporítónál az elsődleges szempont a mennyiség, ami gyakran a minőség rovására megy.

Ebben az esetben is áll a kijelentés, hogy nem feltétlenül éri meg az olcsóbbat választani. A tenyésztő általában magasabb áron kínálja a kisnyulakat, mint egy állatkereskedés vagy alkalmi szaporító, de itt biztosak lehetünk benne, hogy nem csalódunk abban, amit megvettünk.


Sokszor hallunk olyan esetekről, amikor a bizonytalan forrásból megvásárolt szerencsétlen kisállat megbetegszik, elpusztul, ezzel komoly traumát okozva a vásárlónak is, elriasztva esetleg egy életre attól, hogy nyuszit tartson.

Természetesen bármelyik tenyészetből is választunk állatot, előfordulhat, hogy problémák adódnak az állatkával, de egy megbízható hely esetén ezt a lehetőséget a minimálisra csökkenthetjük, míg a szaporító, utcai árus esetében valószínűbb, hogy problémába ütközünk (ami kezdetben esetleg nem is látható, csak hónapok/évek múlva jelentkezik, akkor viszont komoly, akár végzetes következményeket okozva).


Nem csak a saját érdekünket védjük tehát, ha olyan helyről választunk állatot, ahol a megbízható minőség a fő szempont, hanem a kis társállat érdekeit is nézzük, mivel egy kontrollált közegből származó, egészséges, jól tartott állat kilátásai és életminősége jóval jobb, mint egy szedett-vedett környezetből kikerülő, követhetetlen genetikai hátterű állatnak.

Ne tévesszük azonban szem elől, hogy ÉLŐLÉNYEKRŐL beszélünk, így a váratlan események, előre le nem írható, ki nem számítható jelenségek mindig bekövetkezhetnek!



A nyúl nem egy fakocka, amelynek mindig hat oldala van! Mivel az élőlényre a környezete, az aktuális lelki állapota, az időjárás, és a tartási feltételei is erősen hatnak, így előfordulhatnak meglepetések.

Kiválaszthatjuk a legegészségesebb, legpattogósabb, kedves, életrevaló nyuszikát a tenyészetben, ha nem foglalkozunk vele, nem biztosítjuk számára a megfelelő feltételeket, lehet, hogy nagykorára vad, kezelhetetlen, beteges állatka lesz, amit bár visszafordítani nem lehetetlen, mégis sokkal kifizetődőbb, ha a kezdetektől jól kezeljük és foglalkozunk vele, megkímélve ezzel magunkat és őt is a szenvedéstől.

Ha a fent leírtakat elolvastuk, azokkal többé-kevésbé egyetértünk, szem előtt tartjuk és ezután is nyuszit akarunk tartani, akkor tegyük meg, nem fogunk csalódni benne!

A nyúl egy igen intelligens, kedves, aranyos kis állatka, mely sok szeretet és boldogságot tud nyújtani a gazdájának.



Cserébe nem kér mást, csak megfelelő szállást, élelmezést, orvosi ellátást és törődést.

Ha mindezeket megadjuk egymásnak, akkor hosszú éveken át élhetünk egymás mellett a legnagyobb szeretetben, boldogságban és olyan élményekkel gazdagodhatunk, melyek teljesebbé tehetik életünket.




Ne felejtsd a mottót: Ne CSAK húsvétra vegyél nyulat!

Jó nyuszizást és kellemes Húsvétot kívánunk mindenkinek.

Zöldessárga avagy sárgászöld és nyakláncok

Furának tűnhet ez a cím, de egyszerűen nem tudom eldönteni milyen színű ez a körömlakk. Hétfőn vettem az Ázsia centerben, mert nagyon megtetszett. Különleges a színe, ilyesmit még nem is láttam, gondoltam, kipróbálom, és nagyon nagyon nagyon tetszik! Őszintén szólva fénytől függ, hogy milyen a színe. A boltban abszolút sárgának tűnt, napfényben pedig inkább zöld. Szóval nem nagyon tudom eldönteni. A virágot csak az érdekesség kedvéért nyomdáztam rá, hogy ne legyen olyan egyhangú, díszítés nélküli sima lakkozás.










Még a múlt héten rendeltem két nyakláncot a Sütemény Lány Színes Ékszerek oldalról. Nagyon izgatottan vártam őket, amiket az én kérésemre készítettek el olyan színben és formában, ahogyan én szerettem volna. És hétfőn végre megérkezett postán. Borzasztóan boldog voltam/vagyok, mert nagyon nagyon szépek, és azóta is folyamatosan hordom őket! Alapból teljesen odavagyok a masnis és a hangjegyes/zenés holmikért, úgyhogy most ez a kettő nagy kedvenc!






Szerintetek milyen színű ez a körömlakk?
Ti is szeretitek a masnis és zenei témájú kiegészítőket?